2013. március 1., péntek

Miért jó a Vaszati?



A Vaszati célja az észak felől érkező, a Föld organikus életéből származó, annak mágneses erővonalaival haladó, hűsítő, gyógyító, női típusú energiák és a kelet felől érkező, bolygónk Nap körüli mozgásából eredő, melegítő, teremtő, férfi energiák minél tisztább és teljesebb beengedése otthonunkba, illetve annak elősegítése, hogy ezek az energiák harmonikusan áramolhassanak végig az adott élettéren. Ezzel elősegíti, hogy a tér és ezáltal mi magunk, azaz az ott élők harmóniába kerüljenek a természettel, az azt felépítő erőkkel. Napjainkban már világosan látszik, hogy a természetet nem legyőznünk kell, hanem együttműködni vele. Így tudjuk kölcsönösen segíteni az élet megnyilvánulását, egymás kibontakozását.
Az az élettér, ahol éppen élünk – akár örököltük, ideiglenesen béreljük, vagy éppen párunknál, szüleinknél lakunk – tükröz minket, nem véletlenül kerültünk oda, nem véletlenül tetszett meg, vagy alakult úgy az életünk. Otthonunk, vagy munkahelyünk Vaszati szerinti elemzése megmutatja, hogy az optimális energiaáramlás hol akad meg, hol ütközik akadályokba nálunk – úgy a lakásunkban, mint bennünk. Ha ezeket kívül rendbe tudjuk tenni, az akadályokat, vagy ezek egy részét megszüntetni, csökkenteni, az visszahat ránk, a görcsök, elakadások bennünk is oldódnak.
A tér, az energiaáramlás érzékelésének képessége mindannyiunkban ott van, csak elfeledkeztünk róla. Spirituális beállítottságú, az önismeretben már valamennyire, vagy jócskán előrehaladott embereknél tapasztalom gyakran, hogy pont fordítva használják: a bútorok, tárgyak elhelyezésével ott erősítik az energiákat, ahol gyengíteni kellene, vagy éppen ellenkezőleg. Ha nem is tudatosan, de szeretik növelni a kihívást. Pedig ma már sokkal kisebb dolgokból is képesek vagyunk tanulni, főleg ha tudjuk, milyen életterületeken dolgozunk éppen magunkon és tudatosan odafigyelünk rá.
Egy harmonikus energiaáramlással rendelkező otthon nem a benne élők energiáját használja fel a harmóniához, nem „leszívja” őket, hanem feltölti, támogatja.
A Vaszati nem csodaszer (bár sokszor annak tapasztaljuk :)), hanem a fizikában, matematikában rejlő, Marcus Schmieke német fizikus és kutatócsoportja által feltárt alapjaival, és ősi, indiai, szakrális gyökereivel hídként szolgál nyugat és kelet, valamint anyagi, fizikai valóságunk és magasabb rendű önvalónk között.
A jövő heti bejegyzésem a minden élettérben megtalálható energiaáramlásokról és különböző energiaminőségekről szól majd. Aztán hamarosan azt is megnézzük, hogy mutatkozott meg mindez szívem másik csücske, Elvis Presley otthonában és életében… :)

2 megjegyzés:

  1. Kedves Judit!

    Érdekes, amit a spirituális beállítottságú személyekkel kapcsolatban írsz. Nekem is sokan mondták már, hogy tanulniuk kell a lakás által küldött kihívásokból, és emiatt nem akarnak változtatni.

    Pedig ha nem kellene a kihívásokkal küzdeniük, sokkal több energiát fordíthatnának olyan dolgokra, amivel nem csak magukon, hanem másokon is segíthetnek...

    Köszönöm, hogy írtál erről!
    Manhertz Edit

    VálaszTörlés