2013. március 18., hétfő

Az én Elvis képem



Ezzel a címmel írhatnék arról az Elvis képről is, amelyik - a térharmonizálást elősegítendő - a konyhánkban található, de az majd egy másik bejegyzésben kerül sorra. :)
 „The image is one thing, and the human being is another. (A kialakult kép egy dolog, az ember maga egy másik.)” Elvis Presley
Érdekes dolog „együtt létezni” egy emberrel, akivel sohasem találkoztam. Több, mint harminc éve vagyok Elvis rajongó és ez idő alatt nem sok olyan nap akadt, amikor ne hallgattam volna meg dalát, vagy valamiért ne jutott volna eszembe. Bár sok mindent elolvastam róla, találkoztam barátaival, zenésztársaival és hallgattam őt életem nagy részében, tisztában vagyok vele, hogy nem tudhatom, milyen ember volt valójában. Igazából csak a képet ismerhetem, ami kialakult róla bennem és aminek ezáltal én is része vagyok.
Sok évtizeddel a halála után is jelentős része kultúránknak, egy elemelkedett szimbólum, aki ugyanakkor sok mindent elhozott és megmutatott nekünk. Hagyatékán, főleg dalain, illetve bennünk élő részén, részein keresztül teszi ezt napjainkban ugyanúgy.
Mit szimbolizál ő talán általánosságban is, de számomra leginkább? (Természetesen még rengeteg mindenről lehetne írni, ez csak néhány, általam kiemelt dolog.)
Hatalmas teremtő erővel rendelkezett, elért szinte mindent, amit szeretett volna. Egy kis, déli falu, Tupelo egy piciny kunyhójából indult, ahol születésükkor ikertestvére, Jesse meghalt, mert nem volt pénzük orvosra. Ő is és édesanyja is erősen hittek benne, hogy egyszer sokra viszi az életben. 19 éves korában jelent meg első lemeze, 21 évesen már világhírű volt. Számtalan zenei rekordot a mai napig ő tart. Több mint egymilliárd lemezét adták el világszerte, csak az USA-ban 150 albuma, vagy kislemeze lett arany, vagy platina. Az egyetlen ember, aki három műfajban is tagja a Hall of Fame-nek (rock and roll, country, gospel). Hawaii-i koncertje volt az első, egész világra kiterjedő, műholdas közvetítés, 40 országban, több mint egymilliárd néző látta!
Nagyon tudta élvezni az életet. Imádott játszani – de csak csapatban, legyen szó amerikai fociról, tűzijáték-csatákról, görkorcsolya-partikról, vagy bármi másról. Ha úgy hozta kedve, barátaival felültek saját repülőgépére és elugrottak New Yorkba hamburgert enni.
A bőséget, amit megteremtett, szerette megosztani. Sok barátja vele lakott otthonában. Ha kedve támadt lenyitható autóban utazni, vagy lovagolni, motorozni, nemcsak magának, barátainak és rokonainak is vett. Szerette nézni az autószalonok kirakata előtt sóvárogva ácsorgó nincstelenek arcát, amikor meglepte őket a csodált autóval. Híres arról, mennyi autót, ékszert, készpénzt osztott szét. A híradásokon túl is gyakran fizette ki rokonok, barátok és teljesen idegenek kórházi számláit, adósságait, vásárolt számukra otthont. Számos jótékonysági szervezetet támogatott rendszeresen. Sohasem felejtette el, hogy honnan jött.
Erősen uralni akarta az életét, de főleg a testi működéseit. A katonaságnál kapott először élénkítőket, később a tablettákkal érte el, hogy napokig ébren tudjon lenni, vagy napokig aludjon. Ugyanezt tette az emésztésével is és fájdalomcsillapítókat is szedett. Élete vége felé (42 évesen halt meg) már marokszám szedte a gyógyszereket. Függött tőlük, a közhiedelemmel ellentétben azonban nem használt kábítószereket és nem szerette az alkoholt sem.
Vallásos neveltetésben részesült, először a templomban énekelt szüleivel, gospelt. Ez a zene állt szívéhez legközelebb. Több kiváló gospel albumot jelentetett meg, szakmai elismeréseit, például Grammy-díjait is ezek hozták számára. Mindvégig foglalkoztatta, hogy Isten miért pont őt szemelte ki arra a szerepre, hogy Elvis Presley legyen. Nagyon tudta működtetni, használni az anyagi világot, ami rajta – személyén és főleg zenéjén keresztül - összekapcsolódhatott a felsőbbrendűvel (kinek-kinek amit jelent ez hite szerint) és így elhozta számunkra annak végtelen szeretetét. (Az "Elvis és a spiritualitás" téma is megérdemel majd - minimum egy - külön bejegyzést. :))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése