Az előző részben már volt
szó róla, hogy a lakásunkba igyekszünk kivetíteni egyfajta belső igényt,
kitesszük azt, ami számunkra fontos. Ennek egy része tudatos, például az összegyűjtött,
kirakott tárgyaink mutatják az érdeklődésünket. Ennél mélyebb szintre is
következtethetünk azonban a tárgyak szimbolikáján keresztül és még inkább, ha
ismerjük az analógiás összefüggéseket: látjuk, hogy látszólag egymáshoz nem
kapcsolódó dolgok mégis valahol rokonságban állnak egymással. Ilyen ősminták,
amik segítenek nekünk eligazodni a világban, a planéták. Akármilyen egyedien is
igyekszünk berendezni az otthonunkat, mindig vannak általános tendenciák, amik
felé valahol mi is törekszünk. Hiszen ezek jönnek szembe a lakberendezési
újságokban, a Pinteresten és az áruházak kínálatában, így valahol időszerűségük
van. Írásom első részében a Szaturnuszhoz köthető trendekről írtam, most pedig
egy másik nagy, szintén több éve divatos csoport következik, a Vénuszhoz
kapcsolódó irányzatok. A szépség, harmónia, szeretet, érték analógialáncát
képviselő Vénusznak kétféle aspektusa van: a levegő jellegű megnyilvánulása a
Mérleg jegy, amely az emberi kapcsolatok harmóniájával rokon, a föld elemmel
kapcsolódó Bika aspektusa az, ami inkább megjelenik a lakásunkban. Ehhez
kapcsolódik az anyagban megjelenő szépség, harmónia, érték
és biztonság. Ide tartoznak a csillogó, ragyogó, luxust idéző trendek, a
különleges, egyedi, lehetőleg fényes felületek, a puha, kellemes tapintású,
érzékeket kényeztető anyagok, mint a bársony. A szépen kidolgozott, harmóniát
sugárzó formák, egymáshoz illően összeválogatott bútorok, tárgyak, lágy, nőies
színek és a jó, vagy kiemelkedő minőség.
A felsorolt trendek
mellett ide tartozik a gyűjtögetés is. Gyakran gyűjtünk olyan dolgokat, amiktől
biztonságban érezzük magunkat. A legtöbb ember számára ilyen a pénz, de van,
aki ruhákat halmoz fel: „Jó lesz majd, ha lefogyok/visszahízok!”, van, aki
praktikus (vagy kevésbé praktikus) dolgokat: „Majdcsak jó lesz valamire!” és
van, aki értékes holmikat, például műtárgyakat, vagy ékszereket, esetleg csak
az ő számára nagy értékkel bíró dolgokat. A mostani járvány kapcsán előjöttek azok
a beidegződések, amiket sokan szüleinknél, nagyszüleinknél láttunk, akik éltek
át háborút és igyekeztek mindig tartalékolni otthon lisztet, olajat, cukrot,
sót.
Fontosak lehetnek
számunkra a tradíciók, hagyományok, olyan dolgok, tárgyak, bútorok, irányzatok,
amik már bizonyítottak, vagy olyan emberekhez, korszakhoz kötődnek, akik, vagy
ami fontos nekünk.
Időszerű, tehát a mostani
időminőség segít minket abban, hogy tudatosan végiggondoljuk, hogy vagyunk mi
ezekkel a dolgokkal. Mi az, amit csak megszokásból, régi beidegződésből viszünk
magunkkal és mi az, ami valójában a miénk, ami nekünk, a mostani
élethelyzetünkben jól használható, praktikus, jó ránézni, örömmel tölt el. Van,
akinek szuper a kapszula-gardrób ruhatár, van, aki sosem érezné jól magát
benne. De mindenkinek van jónéhány holmija, amit évek óta nem hordott, vagy
akár sohasem. Lehet, hogy szeretjük a valaha ajándékba kapott terítőt, de
lehet, hogy csak megszokásból van velünk, vagy nem akarjuk megbántani azt,
akitől kaptuk. Esetleg biztonságosabbnak érezzük, ha sok van belőle.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhhhOpeFY_ylV9-DUra9HJWZ-ECV4LPaY1XljVJ4YwJwtm1dx_5nC5XTQDZLpqeQ2xGxf5vJ5NHOu6PR2OHacFM9QtTAEw21uIhbppVv-fhJMs2fMS_I3EV1YZr8Z6NYzc7mAc8zCwTIxU/s320/4388631dbcfd98631b98940ba4f2f7fb.jpg)
Időszerű, vagy afelé
haladunk, hogy lassan időszerű lesz a tárgyainkba, holmijainkba helyezett
biztonság helyett ezt önmagunkba és a sorsunkba (vagy valami magasabb rendűbe)
vetett bizalomban keresni. Tisztázni, hogy mi az, amit valódi értéknek tartunk
és azt is, hogy mik a saját értékeink. A mennyiség helyett minőségre törekedni,
a legjobb minőségre, amit csak megengedhetünk magunknak. Ilyen módon talán az
önkényeztetés helyett megtanuljuk önmagunk értékeit felismerni, magunkat
elfogadni, megszeretni és így remélhetőleg a világban megnyilvánuló
szeretetlenség mértéke is csökkenni fog. Az ehhez vezető belső utat remekül
támogatja, ha ezt a harmóniát teremtő, valódi értékeket kereső folyamatot a
lakásunkon is végigvisszük. A mostani idők tökéletesen alkalmasak erre.
Megjegyzés: Egy-egy otthonban, így a megjelenő fotókon sem csak egy planétával rokon tárgyak, bútorok, színek találhatók. A képek forrása: Pinterest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése