2020. november 6., péntek

Belső folyamataink és az időminőségek tükröződése a lakásunkban 3. – Jupiter

 

Monumentalitás: Abu Dabi elnöki palota
Korlátlan növekedés, vagy belső fejlődés és rálátás

Az előző két részben – melyek a Szaturnuszról és a Vénuszról szóltak – kifejtettem, miért és hogyan látszik otthonainkon, az aktuális divattrendeken, vagy trendektől független lakberendezési szokásainkon az időminőség, a korszak, amiben éppen élünk.

A mostani időszakban – ebben az évben pedig különösen – erősen érintett a Jupiter is. November 12-én az idén már harmadszor áll együtt a nagy átalakítóval, a Plútóval és a nyugati asztrológia szerint decemberben új, kétszáz éves korszakot nyit a Jupiter-Szaturnusz együttállások áthelyeződése a levegős jegyekbe.

A Jupitert általában kedveljük, hiszen analógiás szinten a bőség, tágulás, növekedés, szerencse kapcsolódik hozzá. Akármilyen nagy jótevő is, neki is van árnyoldala és megnyilvánulhat alacsony tudatosságú szinten. Az utóbbi évtizedekben megtapasztaltuk a hátulütőit: a korlátlan, körültekintés nélküli, a minél nagyobb hasznon kívül semmi másra nem figyelő növekedés elpusztítja, kizsákmányolja a Föld ökoszisztémáját, erőforrásait, egyre nő a szakadék a gazdagabb és a szegény, vagy elszegényedő rétegek között.

templombelső
Ha felidézzük, hogy a Jupiter témái a hit, az igazság, az erkölcs és a politika is, akkor még inkább láthatjuk, hogy ezek mennyire aktuálisak most: hatalmas feszültséget hordoznak és eljutottunk velük a végletes szélsőségekig. Az idei év kihívásai azonban segíthetnek az átalakításban: a magasabb szintű tudás, tanulás, rálátás a folyamatokra, a megértés, az Istennel, isteni részünkkel való összekapcsolódás szintén jupiteri analógiák, mint ahogy a dolgokat, vagy az embereket összekötő, összekapcsoló dolgok felismerése is. Ha már egyik témánk itt, a blogon Elvis Presley: mindig nagy öröm látnom, hogyan köt össze az iránta érzett szeretet és tisztelet egymástól nagyon különböző természetű, világnézetű embereket olyan szorosan, hogy családnak érezzük magunkat. Elvis maga is jupiteri figura volt: szeretett mindent túlzásba vinni, addig csinálni, amíg meg nem csömörlött tőle, vagy mondjuk már nem akadt a környéken, akinek még nem ajándékozott autót. Kedvelte a grandiózus dolgokat, a 70-es években hatalmas zenekar állt mögötte, vagy gondoljunk a fellépőruháira. Ugyanakkor filozófikus alkat és hívő ember volt: egész életében kereste, hogy Isten miért pont őt választotta ki erre a szerepre, kereste az élet mélyebb értelmét. Ha rábukkant fontos igazságokra, gyakran megosztotta rajongóival a színpadról. Elsősorban azonban a benne lévő hatalmas szeretettel és a zene misztériumával igyekezett emelni nézőit, hallgatóit és teszi ezt ma is felvételein keresztül.

Otthonainkban a Jupiter megjelenhet a nagy méretekben, a grandiózusságban, mindenhol, ahol túlzásokba esünk. Kapcsolódik a világossárga, vajsárga színhez. Benne van azokban a tárgyakban, holmikban, amiknél úgy érezzük, többnek, okosabbnak, gazdagabbnak, előkelőbbnek mutatnak minket a látogatóink szemében, vagy mi így érezzük magunkat tőlük. Ott van a hitünk gyakorlásához, vagy magasabb rendű tudás megszerzéséhez, átadásához kapcsolódó helyiségfunkciókban és tárgyakban is. De megjelenik akkor is, ha egy egységes gondolatiság, koncepció húzódik otthonunk tervezése mögött, különösen ha ehhez hit, szakralitás, természethez, a természeti törvényekhez való kapcsolódás is társul.

Az előző részek, ha nem olvastad még, vagy felelevenítenéd:

Szaturnusz: http://vaszati.blogspot.com/2020/03/belso-folyamataink-es-az-idominosegek.html

Vénusz: http://vaszati.blogspot.com/2020/04/belso-folyamataink-es-az-idominosegek.html


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése