2014. február 14., péntek

Gondolatok a nőiségről egy északi fürdőszoba kapcsán


A fürdőszobával foglalkozó írásomban ígértem, hogy külön bejegyzésben foglalkozom majd a női minőséget hordozó északi-északnyugati résszel, ennek most jött el az ideje.
Az év elején többször beleolvastam egy internetes vitába, melynek alapja Joós István NLC-n megjelent interjúja és néhány blogbejegyzése volt a női szereppel kapcsolatosan. Nagyon örültem neki, hogy ilyen mélyen megkérdőjeleződnek ezek a dolgok, az évnek – asztrológiai szempontból nézve – mindenképpen témája ez (párkapcsolat, család és hogy mi hogy is vagyunk ebben benne, illetve a hatalom, egyenrangúság, ki vezet kit kérdése).
Ahogyan én látom, sokféle női archetípus van, nőként ezekből többet is, különböző arányban magunkban hordunk, tehát nagyon sokfélék vagyunk, egyediek. Viszont erősen meghatároznak egyelőre még minket a társadalmi normák (vagy ezek tagadása) és a saját hitrendszereink. A társadalmi normákat már jó ideje próbáljuk megkérdőjelezni, változtatni, sok dolgot sikerült is. Ez azonban sikerorientált, mindenben a növekedést, bővülést célzó társadalmunkban jellemzően a férfi értékek mentén történt. Mára már tudjuk, hogy képesek vagyunk társ nélkül, egyedül karriert csinálni, helytállni tipikusan férfi tevékenységekben, munkakörökben, és még sorolhatnám. Én is társ nélkül építettem fel a házunkat. Lassan és egyelőre kevesen kezdjük azonban csak becsülni a női értékeket: az elfogadást, befogadást, passzivitást, intuíciót, beleérző-együttérző képességet és így tovább. Pedig ennek igencsak itt van az ideje, közelebbi és távolabbi világunknak is nagy szüksége lenne rá.
Női-férfi minőség megjelenése egy élettérben

Otthonainkon is erősen meglátszik a férfi-női értékek kibillent volta, diszharmóniája. A Nap által járt, férfi jellegű keleti-déli oldalt szeretjük nagy ablakfelületekkel megnyitni, ide tesszük az értékesebb funkciókat, tágasabb tereket, mint a nappali, vagy a lakószobák. Ennek az oldalnak a témái jellemzően a siker, karrier, vezetői minőség, teremtés-alkotás, kreativitás, önérvényesítés, kötelesség, tett, agresszió, háború. A hűvös, női jellegű északi-északnyugati részt viszont értéktelennek tartjuk (úgyse süt be a Nap), kevés, ablakot, alacsonyabb rendű funkciókat, kicsi, szűk helyiségeket - mint a WC, fürdőszoba, vagy a tároló - teszünk ide. Ez az oldal képviseli többek között a befogadást, elfogadást, érzelmeket, kommunikációt, emberi kapcsolatainkat, tükrözést, követői minőséget, az intuíciót, passzivitást. A házunk tervezése során sokat vitatkoztam építészekkel, akik - annak érdekében, hogy minél kevesebb energia felhasználásával működhessen a házunk - azt javasolták, hogy a nyílászárók zöme délre kerüljön, mivel itt süt be legtöbbet a Nap, néhány lehet keleten és nyugaton, északon viszont inkább kerülendő. Az, hogy megérett az idő a változtatásra, abból is látszik, hogy ma már kiváló hőszigetelő képességű ablakokat gyártanak, tehát nem lesz hűvösebb attól egy lakás, hogy északon is vannak nagy ablakfelületei. Nyáron viszont remek dolog a nagy melegben, amikor a déli ablakokon nem győzzük lehúzni a rolót, behúzni a sötétítő függönyt, a hűvös északi oldal felől szellőztetni, beengedni a fényt. És akkor még nem is említettem a globális felmelegedést, az egyre melegedő időjárást!  Az északi oldal bezárásával, leterhelésével a női energiák mellett a pénzenergiától is elzárjuk magunkat, az is a női minőséghez kapcsolódik. Nem arról van szó persze, hogy ne élvezzük a déli oldalon besütő napot, hanem arról, hogy fogadjuk be a női energiát, női oldalt is, teremtsük meg a harmóniát, az egyensúlyt!
A teljes képhez az is hozzá tartozik, hogy a polaritás elvét ábrázoló jin-jang szimbólumhoz hasonlóan az életterekben is megjelenik a női oldalon egy visszafogottabb, visszafogóbb, befelé forduló férfi rész, a nyugaton uralkodó Szaturnusz képében, valamint a férfi oldalon egy aktív, teremtő, csábító és szenvedélyes női rész délkeleten, Vénuszként. Ez a női archetípus tapasztalataim szerint társadalmilag kedveltebb, nyomás is nehezedik a nőkre, hogy ilyenek legyenek és többségüknek céljuk is ez. Az építészek által szívesen megnyitott rész a délkelet.
És hogy mit tehetünk mi, hogy otthonainkon keresztül is nőjön a többi női érték elfogadottsága? A következő bejegyzésben erről lesz szó.

2 megjegyzés:

  1. Mit tegyek ha WC van eszakon es konyha? Nyitott mert vannak rajta ablakok de erzem, hogy valami nem stimmel nalunk ....

    VálaszTörlés
  2. A WC elszennyezi, zavarossá teszi az északról érkező energiákat, a konyha pedig - a tűzhely, sütés-főzés okán - tűz jellegű, marsikus minőség, tehát túltüzesíti az ablakokon egyébként beérkező hűvös, tiszta, női-jellegű energiát. Ez egészségi problémákban, az ott élő nők életvezetési, lelki problémáiban egyaránt megnyilvánulhat. A legjobb megoldás persze, ha van mód átépítésre, pl. a WC áthelyezésére. Ha ez nem megoldható, érdemes a bútorokat, tárgyakat, színeket az égtájnak megfelelően megválasztani, azaz világos, könnyű, kisméretű, kevés bútor és tárgy, színekben fehér, vajszín, világos fa szín, mint például a nyír és persze mindenképpen jelenjen meg az észak színe a ZÖLD, akár szobanövények formájában is. Javaslom a WC ajtaja fölé kívülről a Matsya yantra elhelyezését, a konyhában pedig a Narasimha yantráét (NEM a védelmező!) Minél több dolgon változtat, természetesen annál észrevehetőbb lesz a változás.

    VálaszTörlés